
1. nap Olvasóvá nevelés élménnyel – sikeresen elindult programsorozatunk
A Nemzeti Kulturális Alap támogatásával megvalósuló „Olvasóvá nevelés élménnyel – irodalmi kalandok” pályázati program első állomásaként a rábapordányi könyvtárban köszönthettük Gerbert Judit művészeti nevelőt, előadóművészt, aki „Honnan fúj a szél?” címmel tartott évszakváró, évszakköszöntő foglalkozást a helyi óvodások és alsó tagozatos diákok számára. A gyerekek Judittal együtt mondókáztak, énekeltek, zenéltek, mozogtak, miközben játékos formában ismerkedtek az évszakok sajátosságaival. A foglalkozás végig lekötötte a kicsik figyelmét, akik örömmel és aktívan kapcsolódtak be a közös élményekbe. Programunk célja, hogy az olvasás, az irodalom és a történetek világa már kisgyermekkorban pozitív élményekhez kapcsolódjon. Az ilyen interaktív foglalkozások segítenek felébreszteni a gyermekek kíváncsiságát, fejlesztik képzeletüket, és közelebb hozzák őket a könyvek világához. A résztvevő óvodások, iskolások és pedagógusok egyaránt jól érezték magukat, a gyerekek pedig sok új ismerettel és élménnyel gazdagodtak. Köszönjük Gerbert Juditnak ezt a tartalmas és vidám délelőttöt, szeretettel várjuk vissza könyvtárunkba! A rendezvény a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával valósult meg, az „Olvasóvá nevelés élménnyel – irodalmi kalandok” pályázat keretében. 📖✨

A programról további képek ITT tekinthetők meg!
2. nap
📚🔑 OLVASÓ KALANDOROK A KÖNYVTÁRBAN 🔑📚
Vidám, játékos és izgalmas délelőttön vehettek részt az alsó tagozatos gyerekek az „Olvasó kalandorok” vetélkedőn, amelyet az olvasás, a mesék és a könyvek világának felfedezésére szerveztünk. A résztvevőket három csapatra osztottuk, akik különböző állomásokon bizonyíthatták ügyességüket, tudásukat és kreativitásukat. 🎵 A Mesefelismerő játék során dalokból kellett kitalálniuk a mesék címét. 🧩 A Mesetárgyak titkában különleges tárgyak segítségével fedezték fel a hozzájuk tartozó történeteket. 📖 A Könyvvadász és Regénynyomozó feladatok során a könyvtár polcai között kutakodtak, mesekönyveket és regényeket lapozgattak, szerzőket, címeket, kiadási éveket és érdekes információkat kerestek. 🔍 A Mesés könyvtár-nyomozás feladatai játékos formában ismertették meg velük a könyvek világát, miközben megtudhatták, hogyan készül egy könyv, kik alkotják, és miért fontos vigyázni rájuk. 🎭 A Mesekeverő és az Igaz vagy mese? feladványokban a mesék összekeveredett szereplőit kellett felismerniük, valamint eldönteniük, mely állítások igazak a könyvtárra és a könyvekre. 🖼️ A Képes kirakó mese állomáson a történetek képeit rakták helyes sorrendbe, majd saját szavaikkal mesélték el a történetet. 🎨 A feladatok között természetesen a rajzolás sem maradhatott el: kedvenc mesehőseiket és mesetárgyaikat is megörökítették. A délelőtt során a gyerekek nemcsak játszottak és versenyeztek, hanem megtapasztalhatták, hogy a könyvek mennyi kalandot, tudást és élményt rejtenek. 📜🏆 A kalandok végén természetesen nem maradt el a jutalmazás sem. A vetélkedő során minden csapat lelkesen dolgozott, ügyesen oldotta meg a feladatokat, ezért a nap végén jutalomban részesítettük a résztvevőket. A gyerekek büszkén vehették át ajándékaikat és elismeréseiket, amelyek remélhetőleg tovább erősítik bennük az olvasás és a könyvek szeretetét. Köszönjük minden résztvevőnek a lelkes munkát! 📚❤️ Mert olvasni jó, a könyvek pedig valódi kincseket rejtenek!

A programról további képek ITT tekinthetők meg!
3. nap
📚🎥DIAFILMES MESEDÉLELŐTT A KÖNYVTÁRBAN 📚🎥


Szeretettel köszöntöm honlapunkon!

Visy László polgármester