Hírek

60 éves házassági évfordulót köszöntöttünk

Buday László és Baranyai Mária Rábapordány Községben 1961. október 21-én kötöttek házasságot.
Azóta eltelt sok sok esztendő, jóval-rosszal, egészséggel és betegséggel.
Örömmel-ünnepekkel bizony sokszor szomorúsággal is, de a fogadalmukhoz híven kitartottak egymás mellett, pedig nem könnyű évtizedek állnak mögöttük.
Az engedelmes élet eredménye ez az erős pecsét lett az, mely együtt tartott két embert; erős, melyet a szerelem és szeretet sűrű szövedéke hozott létre és alkot máig is. Szövedéket, melyet az egymás mellett megélt napok gondosan lerakott szálai tartanak össze. Így lett az Önök életközössége családdá. És így lett az Önök élete egy test és egy lélek! Telve gazdag áldásokkal, hat évtized megérlelt gyümölcseivel, szép és megszépült emlékek sorával, és a legfontosabbal, a szeretettel.
Hogy mi a hosszú élet titka?
Haraggal a napot soha nem lehet befejezni! Fontos számukra az a szoros családi kötelék, szeretet, ami körbe veszi őket, a család, a gyerekek, az unokák és a dédunokák.
Rábapordányban hagyomány az 60. házassági évfordulójukat ünneplők köszöntése.
Rábapordány Község minden lakosa nevében szívből gratulálunk, jó egészséget és sok boldogságot, örömet kívánunk Laci bácsinak és Marika néninek!!