DESIGNED BY JOOMLA2YOU

Elérhetőségeink

Ügyfélfogadás

Jegyzőkönyvek

Szenteste Rábapordányban

Az esti szentmisét követően Visy László polgármester köszöntötte a rábapordányiakat. Mint mondta, hogy a karácsony számunkra annak az örömnek a napja, amely megadja, hogy együtt lehetünk azokkal, akiket szeretünk. Ünnepi köszöntje után a gyerekek betlehemi pásztorjátékot mutatták be. Majd a civil szervezetek által készített forralt borral, meleg teával és mézeskaláccsal láttuk vendégül a falu lakosságát. Adjon az Úristen boldog, áldott karácsonyt és szeretetben gazdag új esztendőt.

További képek ITT tekinthetők meg!

Felgyúlt a negyedik gyertyalángja is

Vasárnap az Általános Iskola könyvtár termében, valamint a templom előtti téren is felgyúlt a negyedik gyertyaláng is. Az utolsó gyertyát Kovács Attila, a Rábapordányi Polgárőr Egyesület elnöke gyújtotta meg és osztotta meg ünnepi gondolatait a népes közönséggel. A köszöntőt követően a Rábapordányi Fiatalok karácsonyi dalokkal varázsoltak karácsonyi hangulatot. Végezetül Elek Zsolt, a győri Nemzeti Színház művészének színvonalas műsorával zárult az adventi koszorún a negyedik, egyben utolsó gyertyagyújtás.

 

A rendezvényről további képek ITT tekinthetők meg!

50 éve együtt

Pintér Béla és Máté Margit 1968. december 23-án kötöttek házasságot Rábapordányban.
Azóta eltelt két emberöltő, jóval-rosszal, egészséggel és betegséggel, Örömmel-ünnepekkel bizony sokszor szomorúsággal is. Fogadalmukhoz híven kitartottak egymás mellett, pedig nem könnyű évtizedek állnak mögöttük.
Az emberi élet döntések sorozata, minden lépésünk előtt egy-egy igent, vagy nemet kell mondanunk. Ezek súlya azonban nem egyforma. Némelyik csak fodrozza a lét tavának tükrét, másikuk azonban kilépteti azt medréből. Az az igen, amit 50 évvel ezelőtt kimondtak egymásnak, az utóbbiak közül való.

Azóta generációk nőttek fel, megváltozott a világ, de nem lettek könnyebbek a mindennapok és ezért is tiszteletre méltó az Önök kitartása egymás mellett. Ez a kitartás egyben példamutatás is kellene, hogy legyen a mai fiatalok számára,

Rábapordányban hagyomány az 50. házassági évfordulójukat ünneplők köszöntése. Egy olyan hagyomány, amellyel településünk elismeri és megköszöni, hogy itt kötöttek házasságot és napjainkban is együtt élnek.

Ez adja meg Önöknek is azt a boldog, nyugodt érzést, hogy érdemes volt vállalni mindent, érdemes volt szeretni, küzdeni. Ezen a szép napon szorítsák meg egymás kezét azért a sok-sok szeretetért, megértésért, amit egymástól kaptak, és hogy kitartottak egymás mellett 50 éven keresztül.

Gratulálunk 50. házassági évfordulójukhoz!

Felgyúlt a negyedik gyertyaláng

Vasárnap az Általános Iskola könyvtár termében, valamint a templom előtti téren is felgyúlt a negyedik gyertyaláng is. Az utolsó gyertyát Kovács Attila, a Rábapordányi Polgárőr Egyesület elnöke gyújtotta meg és osztotta meg ünnepi gondolatait a népes közönséggel. A köszöntőt követően a Rábapordányi Fiatalok karácsonyi dalokkal varázsoltak karácsonyi hangulatot. Végezetül Elek Zsolt, a győri Nemzeti Színház művészének színvonalas műsorával zárult az adventi koszorún a negyedik, egyben utolsó gyertyagyújtás.

További képek ITT tekinthetők meg!

Felgyúlt a negyedik gyertyaláng

Vasárnap az Általános Iskola könyvtár termében, valamint a templom előtti téren is felgyúlt a negyedik gyertyaláng is. Az utolsó gyertyát Kovács Attila, a Rábapordányi Polgárőr Egyesület elnöke gyújtotta meg és osztotta meg ünnepi gondolatait a népes közönséggel. A köszöntőt követően a Rábapordányi Fiatalok karácsonyi dalokkal varázsoltak karácsonyi hangulatot. Végezetül Elek Zsolt, a győri Nemzeti Színház művészének színvonalas műsorával zárult az adventi koszorún a negyedik, egyben utolsó gyertyagyújtás.

További képek ITT tekinthetők meg!

Köszöntő

Szeretettel köszöntöm honlapunkon!

Visy László polgármester