Hírek

,,TÖK JÓ NAP" Rábapordányban

További képek ITT tekinthetők meg!

A borongós, esős idő ellenére megtartott ,,Tök jó nap" számos kikapcsolódási lehetőségeket kínált kicsiknek és nagyoknak egyaránt. Rábapordányban már második alkalommal tartottuk meg ezt a napot. Az egész nap a tökről szólt a megelőző napokat pedig a rákészülés hangulata járta át. Reggel kézműves játszóházba hívtunk minden ügyeskezű gyerkőcöt, ahol őszi és tökös spatuladíszeket készíthettünk. 11 órától zenés bábelőadást láthattak az érdeklődők Charles Perrault meséje nyomán. Az Ákom-bákom bábcsoport bemutatta a Csizmás kandúr című előadását a Rábapordányi Könyvtárban. A bábelőadást követően Tök jó -mozival folytattuk,ahol a gyerekek a kis Terry rejtélyes és a régi emlékek adta szövevényes, olykor mosolyt csaló jeleneteivel kalauzolt el bennünket a határtalan fantázia világába. Mozizás után a kemencénél játékos ügyességi verseny vette kezdetét,melyek valamilyen formában kapcsolatosak voltak a tökkel, ahol kiderült ki a legjobb lökője és dobója a TÖK-nek. A nap zárásaként sor került az őszi szalmabáb-készítő ünnepélyes eredményhirdetésére, vacsorára pedig mi mást is ehettünk, mint finom,illlatos sötőtökös-mákos rétest, valamint finom, illlatos mézízű sült tököt.Továbbá készítettünk egy kis finom pörkölttel, forralt borral és teával kínáltuk meg a jelenlévőket.

Köszönettel tartozunk: A Magyar Vöröskereszt helyi alapszervezet tagjainak: Erzsi néninek, Klári néninek, Zsuzsi néninek, Olgi néninek, Zsuzskának a finom rétesért, pörköltért. A Viktória Étteremnek a forralt borért és a forralt teáért. Pistinek a kemence felfűtésében. Edit néninek, Melinda néninek a kézműves játszóház lebonyolításáért. Nikinek és Hajninak az arcfestésben és a csillámtetoválások elkészítésében, valamint az Önkormányzat dolgozóinak a sátor építésében és az előkészületek megszervezésében.