Hírek

VILÁG GYALOGLÓ (hó)NAP - Ismert meg Rábapordány nevezetességeit!

A gyaloglás egészségmegtartó hatásaira hívja fel a figyelmet a Világ Gyalogló Nap, amely keretében egész októberben országszerte több mint száz rendezvényen sétálhatnak, túrázhatnak együtt családok, iskolatársak, baráti társaságok. A nemzetközi mozgalmat 1992-ben indították útjára, Magyarország 1999-ben lépett a rendező országok sorába. A gyaloglás az a mozgásforma, amelyet korra, nemre, edzettségi szintre való tekintet nélkül bárki űzhet, ráadásul társakkal, barátokkal közösen gyakorolva remek időtöltés is. Mindezeken túl az intenzív gyaloglás kutatásokkal alátámasztva számos pozitív egészségügyi hatással bír: többek között csökkenti a szívbetegségek és a stroke kockázatát, megelőzhető vele a cukorbetegség, javul az állóképesség, segít a csontritkulás megelőzésében. A Magyar Szabadidősport Szövetség, mint a szabadidősport fejlesztésének elkötelezettje, a „sport mindenkinek” szellemében külön akciót indított a nyugdíjasoknak, illetve az iskolásoknak. Rábapordányban tett túránk során feltérképeztük illetve megismerhettük a település múltját. A templomban esperes úr számos információval látta el a gyerekeket. Meg tudtuk, hogy a templomunknak és a falunak nem egy a védőszentje. Rábapordány gyöngyszemét is megtekinthettük, a népi építészetünk legjelesebb épülete ma is a régi kort idézi. Megnéztük a Patyi - dombot, amely mellé településünk épült. Visszafelé a régi épületeinket figyeltük meg. A túra során több, mint 6 km gyalogoltunk.

További képek ITT tekinthetők meg!