DESIGNED BY JOOMLA2YOU

Elérhetőségeink

Ügyfélfogadás

Jegyzőkönyvek

Hírek

Nyári közlekedés veszélyei

A nyári közlekedés veszélyei

Megkezdődött a diákok által annyira várt vakáció. Köztudott, hogy a felhőtlen játék, kikapcsolódás közepette a gyerekek sokszor még a legalapvetőbb közlekedési szabályokat sem tartják be, melynek következtében balesetek okozóivá, részeseivé, vagy áldozatává válnak. Sok éves tapasztalatok mutatják, hogy a vakáció alatt megnő a közúti balesetet szenvedők száma, és az évszak sajátosságaiból fakadóan sajnos a vízi tragédiáké is. Szeretnénk, ha azok, akik most elhagyják az iskolapadokat, ősszel ugyanoda visszaülhetnének. Ahhoz, hogy ez így legyen, sok mindent kell tenni és tudni. Mindenek előtt a szülők szakítsanak időt gyermekeikre, és mondják el, miként kell közlekedni. A leggyakoribb tragédiaokozó a rohanás, a körültekintés nélküli úttestre lépés, a tömegközlekedési eszközök megállóiban álló jármű takarásából való kilépés, és a kerékpározással összefüggő szabályszegő magatartás. Közös felelősségünk gondoskodni azok védelméről, akik ma még nem képesek úgy cselekedni, ahogyan azt elvárjuk, vagy szeretnénk. Beszéljük meg a gyerekkel a gyalogosközlekedés alapszabályait pl. hol van elsőbbsége a gyalogosnak az úttesten való átkeléskor, mit kell tenni, mielőtt lelépünk az úttestre. A szabályos kerékpározás elsajátításához az alapokat gyakran át kell ismételni. Ha már tudja a gyerek, hogy hol szabad kerékpározni, melyek a kötelező biztonsági felszerelések stb., illetve be is tudja tartani ezeket a szabályokat, még mindig nem biztos, hogy célszerű elengedni önállóan kerékpározni. Felnőtt gépjárművezetőinket pedig arra kérjük, figyeljenek a gyalogos és kerékpározó „csemetékre”!

Köszöntő

Szeretettel köszöntöm honlapunkon!

Visy László polgármester