DESIGNED BY JOOMLA2YOU

Elérhetőségeink

Ügyfélfogadás

Jegyzőkönyvek

Hírek

ÁLHÍR!

Tisztelt Lakosság!

Az elmúlt időszakban több ügyfél felkereste Rábapordány Község Önkormányzatát azzal, hogy a Hazai Hatékonyság 2.0 című támogatással kapcsolatban érdeklődjön, vagy megigényelje azt.

A fentiekkel kapcsolatban az alábbiakról tájékoztatjuk Önöket:

A Magyar Energiahatékonysági Intézet (MEHI), valamint a Hazai Hatékonyság Program is hivatalos közleményt adott ki arra vonatkozóan, hogy a szóban forgó pályázatcsomaggal kapcsolatban álhír terjed a közösségi, valamint a hitelességet gyakran mellőző weboldalakon. A MEHI valamint a Hazai Hatékonyság is arra hívja fel a figyelmet, hogy a Hazai Hatékonyság 2.0 elnevezésű, 2,5 millió forintos lakáskorszerűsítési támogatás nem létezik, illetve más egyéb támogatás sem vehető igénybe.

Az interneten terjedő információk alapján a Hazai Hatékonyság 2.0 nevet viselő javaslatcsomag már egy elfogadott és kihirdetett, lakossági energetikai pályázatként kerül bemutatásra. Ezzel ellentétben a már említett javaslatcsomagot a Magyar Építőanyag és Építési Termék Szövetség (MÉASZ) készítette 2016-ban, azonban a koncepcióról kormányzati döntés mindezidáig még nem született.

Fentiekre tekintettel tehát a Hazai Hatékonyság 2.0 elnevezésű lakáskorszerűsítési támogatás egy nem létező pályázat, melyre kérelmet nem lehet benyújtani.

Kérjük a tájékoztató szíves tudomásul vételét.

Rábapordány Község Önkormányzata

Köszöntő

Szeretettel köszöntöm honlapunkon!

Visy László polgármester