DESIGNED BY JOOMLA2YOU

Elérhetőségeink

Ügyfélfogadás

Jegyzőkönyvek

Hírek

Államalapító királyunkra emlékeztünk

Az államalapító Szent István királyról és az új kenyérről idén is kenyérszentelő ünnepségen emlékeztek meg Rábapordányban. Az augusztus 20-i községi ünnepség a helyi Római Katolikus templomban tartott szentmisével kezdődött. Szent István napján Szakály Gyula esperes a szentmise keretében megáldotta az új kenyeret és áldást kért nemzetünkre. Szent István napja a templom előtti téren folytatódott. Az ünnepi beszédet a település polgármestere, Visy László mondta, aki arról szólt, hogy amikor a templom fele jár, és feltekint a templomra, 152 évnyi történelem sugárzik vissza. Emlékezzünk csak vissza a régi fényképekre egy olyan korból, amikor a templom tér még kopár volt. Azóta fák nőttek, a környéken házak épültek, gyermekek születtek és nőttek fel. Sokan lettünk, s így épült közös történelmünk áldozatból, munkából, szeretetből és összefogásból. A Szent István-i életmű is így teljesedett ki lassan, sokak munkájából. Szent István a mi ezeréves templomunk, aki figyel, tanít és emlékeztet minket magyarságunkra. Hagyomány az augusztus 20-i kenyérszenteléskor, hogy a frissen megszegett kenyérrel kínálják meg a megjelenteket. Így történt ez idén is.

Az ünnepségről további képek ITT!

Köszöntő

Szeretettel köszöntöm honlapunkon!

Visy László polgármester