Rábapordány a Magyar Falu Program keretében 14,99 millió forintot nyert közterület karbantartást szolgáló eszköz beszerzésére. Az ebből vásárolt kisértékű eszközöket november 16-án, hétfőn, a nagyértékű eszközöket november 26-án, csütörtökön vehettük át.
A támogatás felhasználásával önkormányzatunk a belterületi közterületek megfelelő karbantartásához, utak melletti zöldterületek, gondozásához szükséges új és korszerű gép/eszközök beszerzését valósította meg. Az 35 lóerős traktor – a hozzá tartozó különféle tartozékokkal –az utak melletti terület fűnyírását, valamint a téli hóeltakarítást és síkosságmentesítést fogja segíteni a jövőben.
Rábapordány fekvése lévén egyik legfontosabb feladata a közterületek gondozottsága Ez idáig, erő feletti ráfordítással és elavult eszközökkel sikerült megvalósítanunk ezeket a feladatokat, éppen ezért hatalmas öröm a pályázati lehetőség.
Rábapordány nemcsak gyönyörű fekvésű, hanem rendezett, takaros is. Az átadott traktorral pedig mostantól egyszerűbben is gondozhatjuk, szépíthetjük tovább a települést.
Köszönjük Magyarország Kormánya támogatását és köszönettel tartozunk Gyopáros Alpár, Rábapordány Község országgyűlési képviselőjének, a Magyar Falu Program kormánybiztosának közbenjárását, támogatását.
Beszerzett nagyértékű tárgyi eszközök:
Foton Lovol típusú 50 LE traktor
Hótolólap
Rézsűszárzúzó
Sószóró
Fliegl típusú pótkocsi
Kisértékű tárgyi (MAKITA) eszközök:
Akkumlátoros szegélynyíró
Akkumlátoros fűnyíró
Akkumlátoros ütvefúró, csavarbehajtó
Akkumlátoros sövényvágó
Akkumlátoros sarokcsiszoló
Akkumlátoros fűnyíró olló
Akkumlátoros levegőfújó
Akkumlátoros láncfűrész
RÁBAPORDÁNYBAN is elindult a használt sütőolaj szelektív gyűjtése. Az Önkormányzati Hivatal udvarán elhelyezett gyűjtőedény ürítését és kezelését a Biotrans Kft végzi.
Fontos, hogy a sütőolajat eredeti csomagolásában vagy egy befőttesüvegben kell a gyűjtőbe dobni és elhozni a gyűjtőedénybe.
A kezdeményezés egyik lényege, hogy az oda helyezett sütőolaj minden cseppje az iskola alapítványát támogatja.
A használt sütőolaj esetében kiemelten fontos a szelektív gyűjtés: egyetlen csatornába öntött liter használt olaj akár százezer liter élővizet is képes elszennyezni!
A szándékunk az, hogy ezzel a lehetőséggel sokkal kevesebb sütőolaj kerüljön a szennyvízelvezető csatornába, az emésztőkbe, vagy kommunális lerakóba.
A Biotrans Kft. ISCC rendszer tanúsítvánnyal rendelkezik, a használt sütőolajat, amely kiváló biodízel alapanyag a cég tovább értékesíti, és így az hasznosul.
Szeretettel köszöntöm honlapunkon!
Visy László polgármester