Rábapordányban 2020. november 16-án összesen 50 fő tartotta fontosnak, hogy embertársain önkéntes véradással segítsen.
Járványidőszakban jellemzően csökken a véradási hajlam a lakosság körében. Ezért fontos elérni, hogy a magyarországi vérkészletek az új koronavírus okozta aggodalmak ellenére ne ürüljenek ki, vagyis a betegellátás teljesen zavartalanul működjön, sőt, adott esetben a többletigényeket is képes legyen kiszolgálni.
Rábapordányban szerencsére magas volt a részvétel! 4 új véradót is köszönthettünk!
Sokszor hallhattuk már, hogy egy véradással három beteg emberen is segíthetünk. De azzal is jó tisztában lenni, hogy a véradás magára a véradóra is jó hatással van. A véradás egyben szűrővizsgálat is, így visszajelzést kaphatunk egészségi állapotunkról.
Köszönjük véradóinknak önzetlen segítségüket!

Rábapordány Község Önkormányzata 2020. évtől meghirdette a ,,MINDEN SZÜLETENDŐ GYERMEKNEK ÜLTESSÜNK EGY FÁT" mozgalmat. Rábapordányban szeretnénk, ha a faültetési akció elérné, hogy a felnövendő nemzedék érzelmileg is kötődjön a fához és Rábapordányhoz. Fontos cél, hogy a gyermekek nemzettudata, szülőhelyük megbecsülése, szeretete erősödjön. Tavasszal folytatjuk a faültetési akciót! Köszönjük a képeket!
További képek ITT:
Szeretettel köszöntöm honlapunkon!
Visy László polgármester