DESIGNED BY JOOMLA2YOU

Elérhetőségeink

Ügyfélfogadás

Jegyzőkönyvek

Elballagott a negyedik osztály, véget ért a tanév

Tanévzáró ünnepséggel búcsúztatták a 2017/18-as iskolaévet az alsós diákok a Bágyogszováti József Attila Általános Iskola Rábapordányi Telephelyén. A tanévzárón köszöntötte igazgatónő a negyedikeseket, s kitárta feléjük a felső tagozat képzeletbeli kapuját, tudva, hogy az új környezetben is megállják a helyüket, s segítő kezet nyújtva, hogy a beilleszkedés, alkalmazkodás is akadálymentes legyen. A búcsúzó szavak után az alsós diákok versekkel, dalokkal köszöntötték a várva várt „kópét”, a VAKÁCIÓt!! Tanévzáró beszéde után igazgató asszony ismét átadta az idei tanév kitűnő tanulói számára az elismerő okleveleket és jutalomkönyveket.

GRATULÁLUNK MINDEN JUTALMAZOTT DIÁKNAK! Tartalmas vakációt, jó pihenést kívánunk!

Az évzáróról további képek ITT tekinthetők meg!

 

Országos elismerést vehetett át Rábapordány

A település közbiztonságát szolgáló támogatásért kapott elismerést az önkormányzat. A község polgárőrei eredményesen kamatoztatták a képviselő-testület által nekik nyújtott segítséget.

Rábapordány Község Önkormányzata és Rábapordányi Polgárőr Egyesület által benyújtott pályázata megfelelt minden feltételnek, ugyanis a hatékonyan és eredményesen működő egyesületet Rábapordány Község Önkormányzata mind anyagilag, mind erkölcsileg támogatja, rendelkeznek a képviselő-testület által is elfogadott bűnmegelőzési koncepcióval, továbbá Rábapordány bűnügyi helyzete stabil, s a társadalmi bűnmegelőzés keretében jelentős fejlődést tud felmutatni, melyet a helyi bűncselekmények számának csökkenése is igazol.

A Polgárőr Község címek ünnepélyes átadására 2018. június 23-án szombaton Baján került sor, az Országos Polgárőr Nap keretében. A rábapordányi oklevelet dr. Pintér Sándor Magyarország miniszterelnök-helyettese és belügyminisztere, valamint az Országos Polgárőr Szövetség elnöke, dr. Túrós András adta át Visy László polgármester úrnak és Kovács Attila a Polgárőrség Egyesület elnökének.

Az Országos Polgárőr Szövetség elnökségének döntése által, a község és lakossága biztonságát szolgáló Polgárőrség támogatásáért, a „Polgárőr Község” kitüntető címet Győr-Moson-Sopron megyében RÁBAPORDÁNY kapta meg.

Minősítő gyakorlaton vettek részt az önkéntes tűzoltóink

Június 13-án egész napos összevont, nemzeti újraminősítő gyakorlatra került sor Győrben több helyszínen, ahol a megye RAAB, PÁNDZSA, SOKORÓ, HANSÁG és RÁBAKÖZ járási mentőcsapatának tagjai gyakorlatban bizonyították alapvető vízkár elhárítási ismereteiket.

Info: http://gyor.katasztrofavedelem.hu/…/4007-ujraminositettek-a…

Aratási gépszemlét tartottak Rábapordányban

Napokban a rábapordányi gazdák gépszemlén vettek részt.
Tavalyi évhez hasonlóan a tűzvédelmi előírásoknak megfelelően hajtották végre az ellenőrzést a bizottság tagjai. Az ellenőrzést megelőzően Márkus János, az egyesület elnöke és Németh László felhívta a gazdák figyelmét a betakarítás során előforduló hibákra. A ,,Fáklya" Tűzoltó egyesület munkatársai kellőképpen ellenőrizték az erőgépeket és hozzájuk tartozó eszközöket, többek között a porral oltó készülékek meglétét és azok érvényességi idejét.
Ellenőrzést Bálint Imre, Márkus János, Csordás Csaba, Endrődy Zsolt és Varga Anna végezte.

Köszöntő

Szeretettel köszöntöm honlapunkon!

Visy László polgármester