,,A nagy idő elérkezett: búcsúznak a hatévesek,
Búcsúznak az óvodától, mint fészkétől fecsketábor."
2018. június 15-én, pénteken, verses - táncos ünnepségen búcsúztak el a Rábapordányi Óvodától a nagycsoportosok. Az ünnepség keretében felelevenítették az óvodás évek pillanatait, majd Szücs Lászlóné óvodavezető mellett a kisebb társaik is elbúcsúztak az iskolába induló barátoktól.
Sok szülő, hozzátartozó és vendég jelent meg ezen a szép ünnepségen. A gyerekek hol vidáman, hol meghatódva, kicsit sírva búcsúztak egymástól, az óvó néniktől, a dadustól. Köszöntötték a két volt óvó nénit is, Amál óvó nénit és Teca óvó nénit. A lurkók aranyosak és szépek voltak, ügyesen szerepeltek, szinte minden jelenlévőnek csillogott a szeme a meghatottságtól.
Ballagó óvodásaink:
Hideg Maja
Horváth Zoé
Jandó Tamás
Kálmán Dóra
Nagy Ramóna
Pintér Barnabás
Rajki Andrea
Roncs Barnabás
Minden ballagó óvodásnak gratulálunk és sok sikert kívánunk az iskolás évekhez!
Utcabált tartottak a lakók szombaton, június 9-én a rábapordányi Hársfa utcában, A településen már hagyománya van az utcabáloknak, azért gondoltak az évente egyszer megrendezésre kerülő összejövetel rendszeresítésére, mert általa közelebb kerülnek egymáshoz a lakók. Ez az emberi kapcsolatok erősödésén túl a közbiztonság növelésére is jótékony hatással lehet. Szívesebben figyeli mindenki egy jó ismerősének a portáját, mint olyanét, akit nem ismer. Köszöntötték az utca legidősebb, illetve legfiatalabb lakóját, marha- és sertéspörköltet, de még sült csirkecomb is készült, az asszonyok süteményt sütöttek.
A Hársfa utcában mindig pezseg az élet. A cseresznye-, meggymagozása, a borsó hüvelyezése - és még nagyon sok minden - is közösen történik, az utcán padokon ülve.
Az lenne jó, ha minden utcában rendeznének a lakók hasonlót! Biztosan megérezné mindenki emberi, lelki és közbiztonsági előnyeit.
ÉLŐ VÍZIVILÁG KIÁLLÍTÁS!
Élő cápák, ráják, murénák, tengeri csillagok, teknős, rákok, egyéb tengeri állatok 🦈
🦀
🐢
🐟
Találkozhattok Némóval, Pizsivel és Szenillával a Némó meséből!
Helyszín: Rábapordány, Általános iskola előtti parkoló
Időpont: 2018. június 15. (péntek) 10.00-19.00 óra között
Folyamatosan megtekinthető!
Jegyvásárlás a helyszínen.
Szeretettel köszöntöm honlapunkon!
Visy László polgármester