A Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság értesíti a lakosságot, hogy 2018. május 15-én 09.00 órakor Rábacsanakon, 11.00 órakor pedig Rábapordány településen tart szirénapróbát.
A lakosságnak a jelzések hallatán semmilyen teendője nincs, az elhangzó jelzések csupán a szirénák üzemképességének ellenőrzését szolgálják.
Kérjük a lakosságot, hogy a szabadban tartott állataikra fokozottan figyeljenek. A szirénapróba során elhangzó jelzések az állatok riadtságát, nyugtalanságát okozhatják, ezért javasolt a szabadban tartott állatokat a szirénapróba idejére elzárni.
Rábapordányban 2018. május 7-én összesen 48 fő tartotta fontosnak, hogy embertársain önkéntes véradással segítsen.
A Magyar Vöröskereszt rábapordányi alapszervezete köszöntötte a többszörös véradóit, többek között Bálint Imrét, 60-szoros véradót.
Sokszor hallhattuk már, hogy egy véradással három beteg emberen is segíthetünk. De azzal is jó tisztában lenni, hogy a véradás magára a véradóra is jó hatással van. A véradás egyben szűrővizsgálat is, így visszajelzést kaphatunk egészségi állapotunkról.
Köszönjük véradóinknak önzetlen segítségüket!
A természet, az állatok és a növények szeretetére már gyerekkorban kell megtanítani mindenkit ahhoz, hogy becsülje, jól érezze magát benne - és megőrizze. A Rábapordányi Óvoda nagy hangsúlyt helyez erre is... Májusban a közeli kisfaludi vadasparkba vitték kirándulni a csemetéket, ahonnan rengeteg élménnyel tértek haza, melyeket természetesen megosztottak szüleikkel.. A kirándulásról leghitelesebben az óvoda pedagógusai tudnak mesélni, íme: "2018.május 10-én az óvoda apraja és nagyja közös buszos kirándulást szervezett a Kisfaludi vadasparkba. Felszálltunk az óvoda előtt várakozó buszra és irány Kisfalud! Amint megérkeztünk, a buszról leszállva még egyszer megbeszéltük, hogyan viselkedünk a parkban, hangos beszéddel, kiabálással nem riogatjuk az állatokat, nem nyúlunk be a kerítésen, mert az veszélyes lehet, hiszen bármilyen aranyos a szarvas, fácán, vaddisznó mégiscsak vadállatok s a viselkedésük kiszámíthatatlan… Gyönyörködtünk a szép tavaszi erdőben, „füleltünk”, hátha halljuk a madarak énekét, láttunk ezüstösen csillogó pókhálókat, virágzó növényeket. Sok fényképet készítettünk a rengeteg látnivalóról. Kiadós sétakocsikázás végeztével „letáboroztunk”, elővettük a tízórait, innivalót s vidám falatozásba kezdtünk. Egy kis mozgás, futkározás után megnéztük a púpútevét és a karámban a lovakat, majd felszálltunk a buszra. Élményekkel telve, rengeteg látni- és tudnivalóval gazdagabban tértünk vissza a Rábapordányi Óvodába. Köszönjük a Rábapordányi, a Pásztori Önkormányzat valamint a Sport Kör segítségét a gyerekek szállításában.
Anya! Mami! Anyukám! Anyuci! Mama! Anyuska! Anyácska! Anyci! Anyuka! Anyus! Édesanyám!
Van-e még nyelv a világon, melyen ennyiféleképpen el lehet mondani: anya? Van-e még nyelv a földön, mely ennyiféleképpen tudja szólítani azt, akinek az életet köszönheti? Május első vasárnapján őket köszöntjük: anyukákat, nagymamákat. Megköszönjük a sok-sok segítséget. Kifejezzük hálánkat azért, hogy fáradoznak, jutalmat nem várva, hűséges önmegtagadással végzik feladataitokat a gyermekért, a családért. Szép hagyományt folytatva a Bágyogszováti József Attila Általános Iskola Rábapordányi Telephely alsós diákjai ebben a tanévben is a könyvtárban tartotta meg anyák napi ünnepségét. Az alsósok szép versekkel és kedves gondolatokkal köszöntötték szeretteiket. Megható pillanatokat szereztek a sorokban helyet foglaló anyukáknak, nagymamáknak, akik együtt hallgatták az előadást gyermekeikkel, unokáikkal. A műsor végén minden tanuló ajándékkal mondott köszönetet áldozatos munkájukért, önfeláldozó szeretetükért.
További képek ITT tekinthetők meg!
A hagyományok szerint, május első hetében tartották a település óvodájában az anyák napi ünnepséget, amelyet lelkes készülődés előzött meg. A kicsinyek ajándékokat készítettek és műsorral kedvesedtek az édesanyáknak és a nagymamáknak. A gyerekek nagyon ügyesen felkészültek a köszöntőre, és az énekek, versek mellett kis ajándékkal is kedveskedtek anyák napja alkalmából. Gratulálunk a gyerekeknek és az őket felkészítő óvónőknek is!
Szeretettel köszöntöm honlapunkon!
Visy László polgármester