Rábapordány Község Önkormányzata 2018. április 14-én szombaton szemétgyűjtést szervezett a település 5 bekötő útja mentén. Az idei évben több, mint 40 aktív önkéntes gyűjtötte össze az utak mentén kidobott, kiszórt hulladékot. A korábbi évek tapasztalataira támaszkodva hirdették meg a szemétgyűjtést a szombati napra, számítva elsősorban a lakosság, az oktatási intézmények diákjai és a civil szervezetek részvételére. Az akció keretében a szervezők által kiadott zsákba tehető szemetet lehetett gyűjteni, építési törmeléket, törött üvegeket, veszélyes hulladékot nem. Szombat délig összesen 30 zsáknyi szemét gyűlt össze, amelynek elszállításáról az Önkormányzat gondoskodik. Rábapordány Község Önkormányzata köszönetet mond az egyesületek tagjainak és magánszemélyeknek, akik helyben is sikeressé tették az „Önkéntesen a tiszta Magyarországért!” akciót. Külön köszönettel tartozunk Tóth Feri bácsinak, aki minden évben rendelkezésre áll, hogy elhordja az összegyűjtött hulladékot a kijelölt helyre.
A szemétszedésben résztvevők:
- Rábapordányi Polgárőr Egyesület,
- ,,Fáklya" Tűzoltóegyesület Rábapordány,
- Kéknfelejcs Nyugdíjas Klub, Rábapordány,
- Magyar Máltai Szeretetszolgálat helyi szervezete,
- Magyar Vöröskereszt helyi szervezete,
- Rábapordányi Óvoda dolgozói,
- Rábapordány Község Önkormányzatának dolgozói,
- Tóth Ferenc
- általános iskolások,
- rábapordányi lakosok.
József Attila születésnapján, április 11-én ünnepeljük hazánkban a költészetet 1964-óta. Ezen a napon mi is még közelebb hozzuk a magyar irodalmat, a költészetet az óvodás gyermekekhez. Ebből az alkalomból óvodánk lehetőséget adott a gyermekeknek verstudásuk bemutatására. Nagy kedvvel szavalták el a tanult verseket, egyedül véve hozzá a bátorságot.
Szeretettel köszöntöm honlapunkon!
Visy László polgármester